Történetünk Dióhéjban

1608 - 2008

Egy latin nyelvű dokumentum szerint, árpádkori településünkre, 1608-ban négy ember érkezett Ráckevéről, hogy művelésre és juhaik legelésére alkalmas helyet találjanak. Ráckevéről magukkal hozták helvét, hitvalló hitüket is, melyet olyan prédikátorok ültettek a szívükbe, mint Szegedi Kis István és Skaricza Máté.

1631-ben már virágzó eklézsia működik Némedin. Bizonyítja ezt, az a szép, arannyal futtatott úrvacsorakehely, amelyből napjainkban a konfirmandusok vesznek úrvacsorát. A fennmaradt iratok alapján 1626-tól a lelkészek listája összeállítható: Kezdetben Némegyi János, Mácsai János, Erdélyi Jakab, Sallai János pásztorolták, építették a gyülekezetet.

Pathai János 1672 és 1692 között állt egyházközségünk élén. 106 évig élt, s ebből 75 évet szolgált az Úrnak. 10 évig volt esperes és 38 évig volt az Alsó- Dunamelléki Egyházkerület püspöke. Halála után 130 unokája gyászolta.

A Rákóczi szabadságharc évei alatt Kecskeméti Lovas Mihály állt az eklézsia élén, akit a kurucok prédikátorának is neveztek.

1713 után az erőszakos ellenreformációnak sorra estek áldozatul a protestáns egyházközségek. Szőnyi Gergely lelkipásztorsága alatt, 1720-ban, a váci püspök utasítására a templomot karhatalommal foglalták el. 1720-tól 1783-ig, azaz 63 évig „lelkész nélkül, árvaságban és lelki fogságban” tengődött gyülekezetünk. Házaknál, titokban tartottak imaesteket. A lelkész nélküli időkben, például, Váci Sámuel református iskolamester gondozta a nyájat: „a nép előtt bizonyos helyeken Bibliát olvasott és könyörgéseket tett.”

II. József Türelmi Rendelete (1781. októbere) után, aki engedélyezte a szabad vallásgyakorlást, a némediek hálás szívvel fogadták lelkipásztorukat, Szili Sámuelt, aki megérkezésekor három egész napig úrvacsorát osztott, örvendező gyülekezetének. Itt kell megemlítenünk, hogy az első hazai népszámlálás adatai szerint 1781-87 között Alsónémedinek 1448 lakosa volt, ebből 1121 fő reformátusnak vallotta magát. Ez a református közösség elhatározta, hogy templomot épít.

A templomépítés kezdeti nehézségei: „ott templomot nem lehet építeni, ahol egy órányi földre református templom vagyon”. Ócsán volt. Időközben a szigorú törvény enyhült. Az akkori faluhatárban megkezdődött egy 25 méter hosszú, 10 méter széles és 9,5 méter magas templom építése, melynek időtartama 1783-1787. A 25 méter magas tornyot 1803-ban építették hozzá.

Kerek György és Bajó József lelkipásztorok évtizedei alatt a falu két részre tagolódott: „a református templom köré települt, protestáns, jómódú, telkes jobbágyok által lakott Alszegre, és a római katolikus templom köré települt katolikus Főszegre.” Egyházi, hivatalos pecsétnyomó készült, középen egy kehellyel. Ennek tiszteletére készíttetett gyülekezetünk szintén egy kelyhes pecsétet, mely, a már említett, 1631-es kelyhet ábrázolja. 1845-ben épül a templom oldalához a cintérium, s rendeztetik be a templom a most is használatos padokkal. A deszkából épült szószék helyett téglából és kőből készítenek új szószéket: a cintérium felőli oldalról, az ellenkező irányba, a mostani helyre. Bevezetik a kötelező konfirmálást, kijelentve: csak konfirmáltak házasodhatnak.

Veresmarthy József lelkipásztor 42 évig szolgált gyülekezetünkben, akkor is, amikor 1848-ban kitört a szabadságharc. A lelkipásztor és a tanító, Halászy Károly is bátor hazafiként viselkedtek akkor is, amikor a szabadság ügye elbukott. Garay Ferenc, református vallású bíró, Halászy Károly, tanító és Veresmarthy József lelkipásztor a szabadság mártírjaivá váltak. A tanítót kivégezték, a lelkipásztort és a bírót hosszú évekre bebörtönözték. A börtönévek után, a hazatért lelkész új harangot öntetett, mely még ma is hívogat istentiszteletre.

Veresmarthy Józsefet Vargha László követte. A templomot ismét felújították: vörös és szürke kővel kövezték le, s ekkor kapta boltíves mennyezetét is. Ebben az időben készíthették el a karzatot, mivel ekkor vásárolják a 2 manuálos, 12 regiszteres orgonát, melyet a Riegel

testvérek készítenek el. A templom bejárata fölé elhelyezik az államalapítás ezredik évfordulójára készült, négyzet alakú, fehér márványból készült emléktáblát is (1896).

Szabó Balázs lelkipásztor és Vargha Lajos rektortanító sokat tett, hogy minél kiműveltebbek, tájékozottabbak legyenek gyülekezetünk tagjai. Gyülekezeti újságot hoztak létre, melynek oldalain találhatott az olvasó elegendő szellemi és lelki táplálékot, és értesülhetett a presbitérium munkájáról: A presbiterek között nyolc körzetre osztották a falut, s feladatul jelölték meg a hívek látogatását, állapotuk felöl való kikérdezést, tanácsadást, a szeretetteljes kérést a templom látogatására, úrvacsorázásra, s az egyház ügyei iránti érdeklődésre. Jegyzékbe kellett venniük a betegeket, árvákat, segélyre szoruló özvegyeket, szegényeket. s feladatuk volt általában minden, a gyülekezet és az egyház jólétét előmozdító munka.

1924-től 1957-ig Dr. Jakos Lajos és szeretett felesége, a holland származású Gerda néni áldásos tevékenységéért adhatunk hálát, mert az egyik legnehezebb időszakban hűségesen szolgálták Isten és a gyülekezet ügyét. Az ifjúság színdarabokat adott elő, énekkar alakult. A Leányegyesület ezüst keresztelőkancsót és tányért ajándékozott a gyülekezetnek. 1948-ban készült el az új Úrasztala, az asszonykör ajándékaként. Sajnos ebben az időben történt a 165 éves iskola és egyéb ingatlanok államosítása is. 1956. január 12-én reggel pedig, 6.46 perckor súlyos földrengés rázta meg a falut.

A Jakos család gazdag gyülekezeti és ifjúsági életet adott át az őket követő ifjú lelkészpárnak: Juhász Sándornak és kedves feleségének, Borika néninek. A Juhász család 45 évig volt meghatározó egyénisége gyülekezetünknek, falunknak, a magyar református hit- és közéletnek. Például 1967-től 1989-ig esperesi szolgálat. Őróluk beszélnek a templomkert hatalmas fenyőfái, a gyülekezeti ház. Hírük, s általuk gyülekezetünk híre, messze túlnőtt falunk határain. „Az alsónémedi szent eklézsiát példaképül állíthatom, mert jó utat épített, jó úton jár.” – mondta Szamosközi István püspök úr.

Lassan elérkezve a jelenkorig feltehetjük a kérdést: Minek köszönheti gyülekezetünk, hogy a történelem viharaiban, már 400 éve állva bírt maradni? Először is, és elsősorban, Isten megtartó kegyelmének. Majd annak, hogy mindig olyan lelkipásztorokat rendelt Urunk a némedi reformátusok élére, akik hitükben, felelősségükben és hazaszeretetükben példák és rendíthetetlenek voltak. Harmadszor ne feledkezzünk el őseinkről, akik nyakas kálomista módra elszántan ragaszkodtak helvét hitvallásukhoz, megszerzett lelki javaikhoz. Gyermekeikben erélyesen ápolták vallásunkat és hagyományainkat. Úgy állhatunk, mint az a fa, melynek erős gyökerei magukba szívják az Isten Igéjét, a református hitvallást és kegyességet, és mely fa megtermi a Szentlélek gyümölcsét, és a hazaszeretet virágait.

A 400. évet Szappanos Zoltán nagytiszteletű úrral, valamint kedves és népes családjával ünnepelhetjük, akik már szintén sokat igyekeztek tenni gyülekezetünk fejlődéséért.